5. fejezet

Január

A sokadjára is megfogadott: "rendesebb leszek" fogadalom és a "most tényleg lefogyok" fogadalom betartásával és szinte azonnali megszegésével kezdtem a 2021-es évet: 3 napot aludtam szinte teljesen át.

Aztán kerestem egy takarítási útmutatót. Bevallom, nem először és eddig csak a Puccparádé tanácsai váltak be valamelyest. Viszont az 2*2 óra ebben a házban (nagyon nagy, ilyenkor szembesülök vele) és nem akarom kisebb egységekre bontani, ha nagyon szakaszos a takarítás, akkor semmire nem jutok (tipikusan ilyen a Flylady-módszer.) A különféle lomtalanítós módszerek nem különösebben tetszenek, ugyanis a jelenlegi "lomjaimról" nem akarok lemondani, sőt biztosan több holmi fog körülvenni, ha megszerzem a lakberendezői oklevelem, vagy elkészülnek a történelmi ruhatárak. A Mary Kondo módszere, hogy borítsunk ki mindent és egyesével mérlegeljünk, leginkább engem borít ki, azon túl, hogy többnyire nem akarom kidobálni az egyszer már olvasott könyveimet. Hiszen újra és újra előveszem, és nem csak a kézikönyveket. Továbbmegyek: szerintem a netes szótárak mellett a kézi szótárak sem feleslegesek, ugyanis előbbiek a kereszthivatkozásokat, a példákat és a szótárak létrehozása mögötti munkát legfeljebb utánozzák (ha másolják őket) - pedig lehetnének akár tényleg nagyon jók is. 

"Here, there, and everywhere" és jól megférnek a kézimunkás, stb., könyveimmel.

A két évvel ezelőtti lakáseladós tapasztalataim alapján leginkább az a módszer vált be, amivel 10 perc, illetve egy óra alatt látogató-kompatibilissé lehetett tenni a lakást. Az nyilván nem kifejezetten élhető, de valami hasonló módszert szeretnék alkalmazni. 

A Flylady három ötletét alkalmazom, mióta kipróbáltam: a mosogató tisztán tartását, a fürdőszoba tisztán tartását és a hálószoba rendezését. Nagyjából. Erre akarom ráépíteni a többit, napi egy órát szánva a projektre.

Az első feladat az, hogy a meglevő ruháskosaraimból eltüntessem a cuccot.

Van egy nagy halom vasalnivalóm, ezt nem mutatom be...

Viszont a világítást elkezdtem felszerelni. Egyelőre még
hosszabbítóval kapcsolható és sem a vezetékek elvezetése, 
sem a megfelelő elosztó beszerzése, sem a búrák beszerzése
nem történt meg. De a nyers változat működik, fényár van nálam!

Egy másik kosaramba a levendulás dobozaim és különféle vásznak kerültek, szóval nekiláttam a halomnak.

Levendulabuzogányokat is készítettem még júliusban. Azonnal meg kell fonni, még betakarításkor, különben megszáradnak, a száruk törékennyé válik és azzal más nem igazán lehet dolgozni; beáztatni viszont a termések, virágok miatt nem célszerű, ráadásul a nedves anyag bepenészedhet. Ennyi buzogányra viszont nincs szükségünk, ajándékozásra várnak. 

Durván 4 ilyen tárolónyi levendulám volt.

Mivel ezek akasztós szekrényekbe vannak optimalizálva, fiókosakba is tervezek pici zsákokat. Korábban lenvászon maradékokat felhasználva, kicsi, horgolt díszeket ráapplikálva már kiszabtam a zsákocskákat, párnácskákat - ezekkel kezdtem a töltögetést. 

Körbevarrtam. Eredetileg nagyobbakat akartam készíteni és készült is néhány, de 
úgy ítéltem meg, hogy túl nagyok, az eredeti méretükben. 
Üresen körbevarrtam, hagytam egy kis rést, amibe befért a tölcsérem.

Feltöltöttem. Nem keményre, csak olyan teltre. Majd cikk-cakk ollóval körbevágtam.

Majd folytattam különféle mintás pamutokkal. 

Az elkészült zsákocskák

A buzogányok.

Egy részüket elajándékoztam. 

Nagylányoknak.

Kislányoknak, akik azért már nem olyan kicsik.

Nőknek.

Férfiaknak.

Romantikus nőknek.

Komoly férfiaknak.

Ezután nekiláttam a karácsonyi meglepetés befejezésének. MiniZ egy lélekrókát kért és kapott. A róka pedig egy bőröndöt, legyen hol laknia. Már karácsony előtt kiszabtam az ágyikója alapanyagait: lepedőt, párna, paplan, ezekre huzat, néhány alap ruhadarab: egy reneszánsz-szerű ing, egy alsószoknya és egy skandináv kötényruha a középkorból (vagy egyiptomi ihletésű ruha.) Összekötve a hasznossal kézzel varrtam meg, gyakorlandó a kézi öltögetést. Nem vagyok szuper elégedett, az eszközeim nem annyira jók: a varrótűim inkább nagyobb lyukú anyagokhoz valóak (hímzésnél sokkal lazábbak az anyagok), a szemem miatt nagyítóval kellene varrnom (nem látom az anyagszálakat már az egyszerű pamutszöveteknél sem.) A történelmi varráshoz a cérnáim sem megfelelőek, modern 3 vagy több szálas pamut varrócérnáim vannak. Viszont apadnak a lomok és előkerült az apai nagyanyámtól örökölt gyűszűm (kb 100 éves és sokkal jobb, mint a mai darabok. Ezt én is 30 éve nyűvöm és nem lyukad ki, nem deformálódik, mint ahogy pórul jártam már a modern társaival néhányszor.)

Csipkés párnák közt.

Anyagválogatás

Még mielőtt elkészítettem volna a ruhákat, kivasaltam a 2015-ben elkezdett gyerekszobába való ágytakaró már elkészült darabjait és felvértezve az új tudásommal, nekiláttam befejezni. Időről-időre nekilátok, elakadok, nekilátok, elakadok, stb. A kedvenc technikámmal: a paper piecing-gel készül, bár semennyi (vagyis inkább kevés) papírsablont használok, mert a keményebb, de hajlékony műanyag sablonokat jobban szeretem. Ehhez viszont nagyon sok kellett, így a végén már csak karton volt kéznél, és karton sablonjaim is vannak. De a sablonokat már réges-rég kiszedtem, arra várt a takaró, hogy nekilássak a gépi varrásnak. Viszont éjszaka szeretek kézimunkázni, ami miatt nem tudok géppel varrni. Bekerültem a 22-es csapdájába. A hátlapnak való anyagot évekkel ezelőtt feldaraboltam más darabokhoz, így a Crazy Mom Quilts blog alapján varrtam hozzá hátlapot az eredeti, valamint más fehér vászonjaim, illetve az előlaphoz használt zöld anyagaim segítségével. Arra már 2-3 éve nagyon vigyázok, hogy a második köztibélést ne használjam fel másra, így elkezdhettem a takaró tűzését. Sajnos, a Müller befejezte a tűző-pamut árusítást, így sima színes pamutcérnával csinálom. Ezt sem géppel, viszont hosszú tűzésekkel, de ezt már csak februárban fogom befejezni, a Lélekróka ruháival együtt  - remélem.

Közben ilyen cukiságokba botlok: mikor még papírtekercsre csévélték fel a cérnákat...
(Vajon ez miért változott meg? Mitől jobb a műanyag?)

Hurrá, kész! 
(Gondoltam még ekkor...)

A kedvenc hatszögeim.
Egy virágoskertként képzeltem el, ahol nyílik a sok szivárványszínű virág
és köztük zöld foltok díszlenek. 

A tűzőöltés (backstitch) kombinálva a fércöltéssel (running stitch).
Tényleg rohanós (running)!

Ez a színe.

Ez a fonáka. Na ezen látszik, hogy mennyire nagyokat öltök:
eleink 3-4 anyagszálnyi öltéseket csináltak!

A hátlapja.

Tűzés előtt a szendvicsezés. 
Ez is a szivárvány szerint  van kiszínezve, a széleken rózsaszínnel.

Hát, ez kicsi.
Hát, nem lesz jó.
Hát, akkor szabjunk ki a két szélére némi anyagot.

És kezdhetek egy másikat, mert azóta két ágyra kellene ágytakaró, minthogy két ágy van a gyerekszobában. 

(Forrás)

Valamikor január közepén rádöbbentem, hogy korábbi tervem arra nézve, hogyha sikerül végeznem a tőlem balra álló cuccheggyel, akkor majd veszek egy jó kis antik vitrint, amiben csodásan mutatnak az elkészült takaróim itt jobbra, nagyon nem jó, mert a takarókon kívül ezernyi más holmit is tárolnom kellene, például a vendégmatracokat, ágyneműket, valamint huzatokat és még egy csomó festéssel kapcsolatos holmit, a sok aprócska hobbihoz való cuccot, és persze az elkészült ruhákat az új korszakonkénti kapszulagardróbokhoz. Szóval egy óriási gardróbszekrényre van szükségem, amiben a 60-70 centis matracokat is el tudom rakni, valamint az ágyneműszetteket, stb, stb, lásd előző mondat. És gondolat gondolatot követett, hogy miért is írom ezt a blogot, illetve írtam az elődjét oly lelkesen, esetleg kevésbé lelkesen. Előbb, vagy utóbb, mikor már nem kell pénzt keresnem és eljutok az életem egészen biztosan második felére, azzal szeretnék foglalatoskodni, csak és kizárólag, amiről írni szoktam: a takaróimmal, a ruhatárammal, a lakókörnyezetemmel, a kertészkedéssel. Lenyomata a művészi tevékenységemnek - melyek közt van alávaló: a fényképezés (bár azért már jobbak a képek, mint a kezdetekkor voltak az egy megapixeles telefonommal...), és van, amit elég magas szinten végzek: bármit fonállal, s ezek közt leginkább a kötést, horgolást. 

Ennek örömére egy új blogot is felvettem a Hímzőkör repertoárjába: Kéktúra - kultúra néven. Nagy rajongója vagyok Rockenbauer Pálnak, szerintem is egészen egyedülálló a sorozata. Nem csak a túrázás miatt lett akkora siker, hanem amiatt is, ahogyan végigvezet minket az országon és megismerkedhetünk a helyszínekkel, azok lakóival. Azóta sokat változott minden település, erről az oldaláról szeretnék írni. Az nem hiszem, hogy érdekes lenne, hogy 17.068.953-ként sikerült végre felmásznom a Kékesre 15. alkalommal is. Egyetemista koromban az akkori párommal meg akartunk csinálni az északi szakaszt, de sajnos egy hét után bedobtam a törülközőt. Jobban mondva a cipőm dobta be, de ma már oly mindegy. Azóta egyben nem is próbáltam végigtúrázni, egyelőre nem is reális elképzelés. Valamint a Kéktúra-könyvecskémbe, ami muzeális értékű, 40 éves legalább, még sosem pecsételtem... Az erre tévedő túra-társakat, Magyarországot megismerni akarókat, szeretettel várom ott is.

És a facebookos olvasmányaim, mindennapos válaszaim miatt elindítottam a Konyha blogom is. Nem a főzésről fogok írni, hanem a konyhatervezésről, gépesítésről, trendekről. (A repertoárom elég egyszerű mostanában...) 

Összesítve: nem váltottam meg a világot! A gyaloglás adagomat egy órával emeletem volna meg, ha nincs január utolsó hete, mikor leromboltam az eredményeimet. Februárban viszont 4*1/2 órát is be fogok tudni iktatni és azzal meg lehet a tervezett minimum 6-6 óra hetente. Sajnos a hétvégi túrázás sem jött össze. Az édességgel kapcsolatos fogadalmam megszegtem, naná, hogy eszek csokit! A takarítási terveim sem egészen úgy alakulnak, ahogy ideális lenne. Viszont a blogolással kapcsolatos fogadalmam majdnem sikerült betartani. Az ütemezését viszont egyáltalán nem. Semelyik szokásomat nem változtattam meg. Eddig.

(Ásítva) Szép álmokat!